Hogyan lehetsz részese egy startup cégnek?

Ha téged is régóta foglalkoztat ez a kérdés, akkor van egy jó hírünk: egyszerűbben, mint gondolnád!
Csapatunk szeptember 19-én ellátogatott a HubHub közösségi irodába a Startup Campus rendezvényére, ahol rengeteg hasznos információt hallhattunk a témában, olyan emberektől, akik valódi tapasztalattal rendelkeznek ilyen téren. Az este folyamán lehetőségünk nyílt találkozni a Startup Campus mentoraival és befektetési menedzserekkel. Megismertünk olyan programokat, amik innovatív ötlettel rendelkező hallgatóknak segítenek, hogy ötletükből valós startup vállakozás fejlődhessen. Többek között találkoztunk Pájer Donáttal, a Hiventures befektetési igazgatóhelyettesével, aki azon felül, hogy műsorvezetőként szerepelt, rengeteg személyes tapasztalatát megosztotta velünk.

 

 

Gyors regisztrációt követően el is kezdődött a program egy köszöntővel és egy rövid ismertetővel, bemutatkozással. Ezt követte egy nagyon érdekes panel-beszélgetés, ami egy interaktív előadás volt, olyan vállalkozókkal, akik egyetemi éveik alatt kezdték felépíteni startup ötleteiket. A különböző résztvevők sokszínűségéből adódóan nagyon sok területről hallhattunk tapasztalatokat. A közel egy órás beszélgetés után a Startup Campus University programjáról is megtudhattunk részletes információkat, közvetlenül az iskola inkubációs vezetőjétől.

 

 

Az este utolsó előtti programja az „OpenMic” volt, aminek keretei között a vállalkozószelleműek 2 percben ismertethették ötletüket. Több bátor jelentkező mellett itt volt lehetősége a Playsic App alapítójának, Vedres Tamásnak is elmesélni az applikáció történetét, lényegét. Erről bővebben itt olvashattok.A különböző ötleteket nem csak meghallgatták a jelen levő mentorok, hanem hasznos tippekkel, tanácsokkal is ellátták a résztvevőket.

 

 

 

 

Utoljára pedig a rendezvény leghasznosabb része, a „Networking” következett, ahol az ötletgazdáknak lehetőségük nyílt új csapattagokat keresni a hiányos szakterületeikre, a szakemberek pedig jelentkezhettek a számukra szimpatikus vállalkozókhoz. Ezen felül az igazán ígéretes ötletek pedig új befektetőkre is találhattak.

 

 

Szóval, ha van egy jó ötleted és éppen egyetemre jársz, akkor ez egy remek lehetőség, hogy az álmaid valósággá váljanak. Akkor is érdemes ilyen eseményekre ellátogatnod, ha már kijártad az egyetemet, de elegendő szakmai tapasztalat hiányában nem tudsz elhelyezkedni a nagyobb cégeknél, mert itt könnyedén csatlakozhatsz egy számodra megnyerő csapathoz és együtt építhetitek jövőtöket.