Újabb startup eseményen voltunk vendégek – Regional Startup and Innovation Day

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Hiventures idén novemberben is megrendezte a  „Startup and Innovation Day” eseményét. Bennünket pedig az a megtiszeltetés ért, hogy minket is meghívtak a rendezvényre. Mielőtt rátérünk a részletekre, muszáj megjegyeznünk azt is, hogy a Hiventures hű maradt eddigi színvonalához és ismét egy nagyon magas minőségű eseményt hoztak össze. A helyszíntől kezdve – ami a Hősök terénél található Szépművészeti Múzeum volt – a dekoráción át a fellépőkig minden tökéletes volt.

Korábbi startup eseményeken való részvételből adódóan a résztvevők között sok ismerős arcot fedeztünk fel, de lehetőségünk volt új embereket is megismerni. Mivel a teljes előadás angol nyelvű volt, így nem volt meglepő, hogy a résztvevők közel fele külföldi nemzetiségű volt. Ezáltal olyan értékes külföldi kapcsolatokat is szereztünk, amiken keresztül cégünk még tovább tud fejlődni.

Az előadók között ott volt többek között Katona Bence is, aki a Hiventures vezérigazgató-helyettese, illetve a Startup Campus inkubációs program alapítója. Közreműködött rengeteg startup vállalkozás fejlesztésében, valamint ő maga is több sikeres vállalkozás felépítésében részt vett, mint társalapító. Elmondta, hogy legfőbb céljuk, hogy olyan innovációkat valósítsanak meg, amik lehetővé teszik, hogy 2024-re Budapest legyen Közép-Kelet Európában a startup cégek központja. Ezért is volt külön megtiszteltetés számunkra, hogy résztvehettünk az eseményen és felkerülhettünk a magyaroszági startup térképre. Az előadások után átadták a „Startup and Innovation Award of Hungary” díjakat is több különböző kategóriában.

Abból adódóan, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a startup cégek támogatása, egyre több ígéretes vállalkozás tud jelen lenni az ilyen eseményeken. A kiállító startup vállalkozások nagyon sokszínűek voltak a drónos szállítástól kezdve a gyors sátorig, rengeteg innovációs ötlettel találkoztunk.

A szervezők nagyon kitettek magukért, hiszen az amúgy is jó hangulatot még egy Irie Maffia koncerttel is fokozták.

Az este utolsó programja szokásosan egy networking volt, ahol a már meglévő ismeretségek tovább mélyülhettek, illetve újak is alakulhattak.
Számunkra ez egy óriási dolog, hogy az esemény által egy ilyen összetartó startup közösség tagjának tudhatjuk magunkat és továbbra is biztatunk mindenkit, hogyha van egy jó ötleted, akkor ne félj megvalósítani!