Megjelent Justin Bieber eddigi legromantikusabb klipje
![](https://playsic.hu/wp-content/uploads/2019/10/IMG_9404-1-1024x577.jpg)
A romantika kedvelő Bieber rajongók most nagyon örülhetnek, hiszen az énekes Dan+Shay közreműködésével nagyszerű dalt készített, ami október elején jelent meg. A Grammy-díjas country duó talán most visszatér a toplisták élére, ahol korábban sokáig vezető helyeken álltak a “Tequila” és a “Speechless” című számaikkal. A dal október 3-án debütált, ami után nem vártak sokat a videoklip bemutatásával sem, hiszen kevesebb, mint két hét múlva az is megjelent. Az énekestől már megszokhattuk, hogy a romantikus témák feldolgozása igen közel áll hozzá, így nem meglepő, hogy legújabb dala is ilyen témában készült.
![](https://playsic.hu/wp-content/uploads/2019/10/IMG_9405-1.jpg)
Valamiben ez most mégis nagyban különbözik az eddigiektől.
Justin Bieber és felesége, Hailey Rhode Bieber közel egy éve élnek boldog házasságban. A közösségi média oldalakon, illetve a róluk szóló hírekben láthatjuk, hogy óriási közöttük az összhang és azóta a lehető legtöbb időt együtt töltik. Nem történt ez másképp Justin legújabb klipjében sem, amiben természetesen közösen szerepelnek. A frissen megjelent „10,000 Hours” című dal az örök szerelemről szól. A videóban kissé klisé elemek láthatóak, mint például rózsaszirmok, naplemente, akusztikus gitár és persze szerelmes párok.
![](https://playsic.hu/wp-content/uploads/2019/10/IMG_9407-1-1024x576.jpg)
Azonban mégis van benne valami, ami megkülönbözteti ezt a videót a jól megszokott szerelmes közhelyektől, hogy egy igen romantikus húzással tették még hitelesebbé. Mindhárom előadó szerelme szerepel benne. Tehát nem csak a Bieber házaspár, hanem Dan és párja Abby, illetve Shay és párja Hannah is együtt láthatóak benne. Ezáltal a megjelenő érzelmek egytől egyig valódiak, és nem színészek által eljátszott jeleneteket láthatunk. A jó megfigyelők azt is észrevehetik, hogy a klip jeleneteiben helyenként a háttérében feltűnnek a három pár valódi életéből kiragadott személyes videók is, amik még hitelesebbé teszik az egészet.
Az elképesztően érzelmes videó feltehetően minden romantikus lélek kedvence lesz.