Bekerültünk a nemzetközi Startup Live budapesti versenyére
Korábban már írtunk arról, hogy milyen remek lehetőség egy startup eseményen való részvétel. A hétvégén ismét a Hubhub-ban jártunk, mivel mi is bekerültünk a nemzetközi Startup Live három napos budapesti rendezvényére. Itt olyan új ismeretekre és tudásra tehettünk szert, ami nagyban hozzájárul, hogy a projektünkből sikeres üzlet válhasson. Lehetőségünk volt üzleti kapcsolatok kialakítására, illetve találkozhattunk különböző mentorokkal, akiktől hasznos szakértői tanácsokat kaptunk. A program a tanuláson felül egyúttal egy verseny is volt, ahol értékes nyeremények találtak gazdára.
1.nap
Péntek délután a regisztrációt követően elkezdődött az első nap. Egy lelkesítő nyitóbeszéd után a „Pitch Storm” keretei között a résztvevő ötletgazdák – köztük mi is – elmondhatták 90 másodpercben, hogy milyen projekten dolgoznak. Persze egy induló vállalkozásnál mindig problémát jelent, hogy a különböző területek mindegyikén megfelelő szakember dolgozzon. A program erre is megoldást nyújtott, hiszen voltak különböző szaktudással rendelkező résztvevők is, akik nem alapítóként érkeztek, hanem hogy egy számukra szimpatikus csapathoz csatlakozzanak. Ezután egy izgalmas csapatépítő feladat következett, ami tulajdonképpen egy tészta torony építéséből állt. Ezzel ráhangolódtunk a közös munkára, miközben nagyon jól szórakoztunk. Nap végén kitűztük a hétvégi céljainkat és az újdonsült társainkkal részletesebben átbeszéltük a projekteket.
2.nap
Szombat reggel kezdetét vette a második nap, és egy jó kávé mellett elindult a közös munka. A 19 csapat nekilátott a projektek kidolgozásának egy „Innovációs doboz” segítségével. Ez 6 lépésben mutatta be, hogy hogyan juthatunk el egy jó ötlettől a sikerig. A délelőtt folyamán is már készültünk a közelgő délutáni mentor foglalkozásra.
Ebéd után végre találkozhattunk a mentorokkal, akik sikeres vállalkozók, illetve különböző iparágak szakértői voltak. Ők mindenkinek személyre szóló, azonnali visszajelzéseket és tanácsokat adtak, miközben az üzleti koncepciónkon dolgoztunk. A mentori jó tanácsokat egy vacsora mellett alaposan átgondoltuk és ennek segítségével elvégeztük a projektünk utolsó simításait.
3. nap
Vasárnap elérkezett a harmadik, és egyben utolsó nap. A csapatok száma 19-ről 12-re csökkent. Nagy örömmel fogadtuk, hogy mi is a továbbjutók között lehettünk. A reggel egy „Pitch Training”-gel indult, ahol minden fontos dolgot megtudtunk a jó meggyőző beszéddel kapcsolatban. A hasznos tippek segítségével még finomítottuk a saját beszédünket és felkészültünk az előadásra.
A befektetők érkezése előtt még lehetőségünk volt elpróbálni a beszédünket, hogy az előadás már zökkenő mentesen mehessen. A komoly felkészülés, illetve felkészítés segítségével az élesben menő előadás mindenkinek nagyon jól ment, hihetetlen fejlődések látszottak az első naphoz képest. Ez nagyban megnehezítette a bírálók dolgát is, de hosszas értekezés után kihirdették a nyertes csapatot.
Bár ezúttal az első helyen nem mi végeztünk, búcsúzóul még lehetőség nyílt újabb kapcsolatok és partnerek megismerésére, így a nap végén mondhatni mindenki győztesként távozott.