A zene hatása az emberi testre
Érezted már, hogy egy dal hallgatása közben megváltozott a hangulatod vagy, hogy egy nehéz feladat elvégzése közben a zene hatására hirtelen motivált lettél? Hiszed vagy sem, az ilyen érzések hátterében olyan fizikai reakciók vannak, amik azt bizonyítják, hogy a zene hatással van az emberi testre.
Tanulmányok ezrei bizonyították, hogy a zene javítja a kognitív képességeinket. Függetlenül attól, hogy hallgatunk egy dalt vagy játszunk egy hangszeren, az idegrendszerünk neurális kapcsolatokat generál, amik az agyunk összes területét képesek aktiválni, stimulálni. Ennek köszönhetően manapság nagyon elterjedt módszer a zeneterápia, amit többek között a Parkinson-kór kezelésére is használnak. A zene nem csak betegségek kezelésére alkalmas, hiszen olyan agyi folyamatokat is képes aktiválni, amik befolyásolják a kreativitást, a tanulási képességeinket és a fájdalomérzékelésünket. Kétségtelen, hogy a zene nagyobb hatással van az agyunkra, mint bármilyen más emberi stimuláns.
Egy dal hallgatása közben a már említett neurológiai ingerek élettani válaszokat is eredményezhetnek. Ilyen például a dopamin felszabadulása, amit közismertebb nevén „örömhormonnak” is neveznek. Felszabadulásának rengeteg előnye van: szabályozza az alvást, a hangulatot, a memóriát és a figyelmet. Nevéből adódóan ez az öröm és a motiváció központja. A hallgatott zene műfajától függően az agy más hormonokat is képes felszabadítani. Egyes tanulmányok szerint a klasszikus zene elősegíti a szerotonin felszabadulását. Ez egy olyan kémia anyag, ami elősegíti a relaxációt, csökkenti a stresszt és a szorongást.
Zenehallgatás közben az agyhullámok megváltoznak, így légzésünk és szívverésünk képes a dallam ritmusához igazodni. Ez a hatás kizárólag az emberekre és néhány madárfajra jellemző. Ez magyarázza azt az érzést is, amikor edzés közben a gyorsabb dalok hatására javul a tempó és nő az ellenállás. Az ilyen ritmusos zenék képesek növelni az éberséget, a pulzust és a vérnyomást is.
A rengeteg élettani dolog mellett a zenének a közösségre is nagy hatása van. Képes összehozni és egy láthatatlan köteléket kialakítani vadidegen emberek között is. Ezért fontos számunkra, hogy részt vehetünk egy online zenei közösség kialakításában.
-forrás: https://www.musicnexo.com