Mindenkinek vannak olyan karácsonyi lázban égő ismerősei, akik már az ünnepek előtt hónapokkal járják a boltokat díszekért és ajándékokért. Ők azok, akik már az előkészületek alatt is rendíthetetlenül hallgatják a karácsonyi dalokat anélkül, hogy egy percre is megunnák. Ezzel szemben pedig vannak azok, akik már a hátuk közepére sem kívánják a több milliószor hallott ünnepi zenéket. Most nekik is van egy jó hírünk, hiszen egyre több előadó körében válik népszerűvé, hogy új, modern karácsonyi dalokat készítsenek. Bár elsősorban ez pop énekesektől szoktuk meg, most egészen más területekről is érkeztek újdonságok.
Nemrég érkezett a Green Day együttes legújabb dala, ami igen nagy meglepést okozott a rajongóknak. Mivel még nem olyan rég vannak benne a zenei köztudatba, ezért minden erejükkel azon vannak, hogy valami emlékezeteset alkossanak. Ezúttal a zenekar egy karácsonyi dallal debütált. Kétségkívül ilyen váratlan dolgot még sosem kaptunk az amerikai punk zenekartól, így jó úton haladnak a növekvő hírnév felé. A „Xmas Time of Year” című szerzemény várhatóan azoknak lesz a nagy kedvence, akik az ünnepi időszakban is inkább a gitár riffeket hallgatnának a könnyedebb dallamok helyett. A Green Day ötvözi a punkos dallamot a karácsonyi szöveggel, és meglepően jól hangzik ez így együtt.
Ha nem hiszitek, hallgasságtok meg ti magatok is!
Idén nem csak a GreenDay próbálkozott ezzel a rendhagyó dalszerzeménnyel. A Why Don’t We formáció sem maradhatott ki az ünnepi őrületből. A közel másfél milliárd streamelést elérő zenekar tavaly mindenkit le vett a lábáról a „Feliz Navidad” feldolgozásukkal, idén pedig a „With You This Christmas” című karácsonyi dalukat hallgathatja az igencsak népes rajongótáboruk.
Neked hogy tetszenek az új dalok?
-forrás:
promotions.hu
-kép:
spin.com